Zoli!
Eredetileg a búcsúztatásodnál akartam ezt a szöveget elmondani, de úgy gondoltuk, hogy már úgyis tudsz mindent. A sok parasztnak meg nem csinálunk ezzel is műsort.
Vannak dolgok, amiket sosem fogunk megérteni. Nem értjük például, hogy miért kellett neked elmenned. Nem értjük, miért így? Miért most? Ezekre a kérdésekre csak te tudod a választ haver!
Nem akarunk elengedni, de muszáj!
Tudom, most azt mondanád: ne ratyiskodj! De több mint húszévnyi barátságból nem lehet csak így lelépni!
Ez olyan kötelék, amit még a halál sem téphet szét! Mi örökké összetartozunk! Síron innen és túl! Te most elmész, és mi maradunk, a barátaid, akik nagyon szeretnek téged! Tudom, te odaát fogsz várni minket! Majd mesélj a Jó Istennek rólunk is, hogy milyen volt együtt felnőni! Hogy mennyi hülyeséget csináltunk! Biztos jókat fog rajta Ő is nevetni!
Igaz, nem sikerült elmenni most közösen kirándulni Erdélybe, de te most már fentről láthatod, milyen gyönyörű az a táj! Majd elmeséled? Legalább majd az álmainkban! OK?
Azt is tudjuk, hogy ez a búcsú nem végleges.
Találkozunk még. Csak azt lesz nehéz kivárni, amíg ez összejön.
Addig is viselkedj rendesen odaát a sok szép angyal lány között!
Rád a Jó Isten vigyáz.
Ránk pedig vigyázz Te!
Viszlát Haver!
„Akkor majd találkozunk!”
|